Rilkének

Vakon élünk

Mert a dolgokat önvalójukban soha nem láthatjuk.

Pillanatokra megvilágosodhatunk

S érzékelhetjük a végtelent

A legapróbb csodákban.

És közben vigyáznak ránk a fák,

Csillagokon túli világokról mesélnek a virágok,

S minden egyes fűszál keblet ajándékoz

A reggeli harmatnak csendesen, szelíden

Hogy az tükrözhesse milliónyi értő szemében

A madarak reptét, érezhesse éneküket.

Mintha bennük születne s halna meg

A Földanya kíváncsisága

Minden áldott reggelen.

Közben pedig,

A végtelen suttog

A kiválasztottak fülébe

Ami a Te arcodat edzette,

Tekinteted élesítette,

S éteri elszántságra tanított -

A fájdalomban áldást találni,

A puszta könnyekben vígasztalást lelni,

A dolgokat a "szív karátjával mérni"