Ok

Harcos voltam, az egyik legnagyobb a nem-létezők között

Az igazság tüze égett szemeimben, és bátorság éhezett ereimben.

Vívtam, küzdöttem a Szeretetért angyal-létemben, s néha őriztem is.

Értelem hegyeit jártam, Bölcsesség és Élet folyóiból ittam, nagyon szerettem.

Egyszer egy kis csipkebokornál lankás folyóparton álomba szenderedtem

Álmomban egy fura jelenséget láttam: színpompás folyosót, s valami út-féle remegett.

Kétkedve ébredtem - tisztán emlékszem ezt kérdeztem: Teszek-e eleget?

Hirtelen döfést éreztem hátamban, s a kard hegye már a bal mellemnél fénylett,

S a legnagyobb fájdalmam pillanatában egy tekintetet láttam.

Hogy kiét? Istenét, Ördögét, vagy a Tiédet?

Nem tudom, de megkívántam, s mert vágyam született,

A Teremtő élettel büntetett.

A könnyek íze olyan mint a folyóé amit odaát nagyon szerettem.

Minden egyes Bölcsesség-cseppet amit akkor megittam,

Most ki kell könnyeznem.

Talán így tápláljuk az Élet folyóit odaát,

Innen mi emberek.

Mert csak a legtisztább út járható a két világ között,

És a könnyeknél tisztábbat én nem ismerek.